Megkésett fogadalmak -Ági kérdésére. Folytatáshoz KLIKK IDE!

A folytatáshoz KLIKK IDE!

Gyömbéres-almás csirke, a folytatáshoz KLIKK IDE!

  Na nem igazándiból, de így virtuálisan sajnos igen. Fájó szívvel, de elköltözöm innen a caféról.
 Kiegyeztem már sok kisebb-nagyobb diszfunkciójával az itteni rendszernek, ám amikor váratlanul úgy döntött, hogy csak butítva tölti föl a képeimet -és néhány órás hibaelhárító hadművelet után sem jöttem rá, miért-, eldőlt, ami már régóta érlelődött.
 Kérek Mindenkit, aki időnként szívesen bekukkantott hozzám, jöjjön utánam! Egészen egyszerű, csak egy klikk IDE!

 Nálunk a visszafogott terveket még szerényebb realitás követte, mert három apróság mellett egy negyed órás étek elkészítése közben is minimum háromszor el kell hagynom a konyhát, szólít a tele pelus, a csöppenő nózi, hajbakapó "nagyok", elanyátlanodott mini.... Így esett, hogy a lassan tradícióvá váló narancsos kacsa lett ismét a főfogás, apa hangolta össze a fűszereket, ízeket még előző este, így aznap már csak be kellett tolni a sütőbe. Sikeredett még egy ropogós mézkaramellel borított mandulás-aszalt gyümölcsös sütemény, amelynek minden falatja öröm volt, és egy tíz perc alatt összedobott tojáslikőrkrém -én ettől is elolvadtam. Nem nagy választék, de hála Istennek mind csudafinom.
 A gyerkőcök így is épp hogy csak csippentettek a kacsából és már szaladtak is vissza a fához, az ajándékokhoz. Meg aztán a gyerek nem csak a szájával eszik, sokkal inkább a szemével, sőt a szívével: számukra a karácsony kulináris csúcspontja az angyal-hozta csillogó-villogó papíros szaloncukor volt, meg a púderszínű habkarikák.
 Sejtem, hogy el kell még telnie pár évnek addig, míg az ünnepi vacsora csak tizedakkora izgalommal tölti el őket, mint az összes többi varázslat.

 Irigykedem hát addig, szívből irigykedem, mert úgy átadnám már én is magam pár órára a konyhának, annyi de annyi tervem lenne. Egyébként viszont nem cserélnék senkivel, mert ezek azok az évek, amit egész életemből mindigis a legcsodálatosabbnak fogok tartani. Máté talán az utolsó pici babánk, így minden mosolyánál legszívesebben megállítanám az időt, minden napból egy évet varázsolnék. Müller Péter szerint sokféle szerepet játszunk el az életünkben, de csak kevés ember képes egy-két szerepnél többet jól megélni. Én ha fárad vagyok is, panaszkodnék is időnként, de a világon legeslegjobban anya szeretek lenni. Ez az én nagybetűs szerepem.

 Maradok hát az ünnepekben is, a ránk következő esztendőben is ugyanaz, aki voltam: gyermekeimmel boldog, a konyhában pedig túlélő, de fáradhatatlanul igyekvő.

 Épp hercegnős korszakát élő Fannim elragadtatottan kiáltott fel, amikor meglátta a tányéron gőzölgő ebédjét: "RÓZSASZÍN!"

Lazacos-spenótos makaróni

 Egy kis fej hagymát olívaolajon felaprítottam és üvegesre dinszteltem. Rádobtam 10 dkg aprított füstölt lazacot és 15 dkg kinyomkodott, leveleire szedett fagyasztott leveles spenótot, egyetlen tekerésnyi borsot törtem rá és egy percig pirítottam. 2 evőkanál tejszínnel összerottyantottam, végül levéve a tűzről belekavartam egy evőkanál vajat és beleszűrtem a roppanósra főzött fél csomag makarónitésztát, melyet a gyerekek kedvéért még szárazon rövire törtem. Reszelt parmezánnal tálaltam.

 Sajnos a lelkesedés Fanninál csak addig tartott, míg a harmadik falatnál rá nem jött, hogy hagyma is van benne -legközelebb tehát nem lesz. Poci az adagja felét megette -nála mostanság az is elismerés, ha egyáltalán megkóstol valamit -,én meg epedve várom már jó étvágyának visszatértét. Apa pedig eredetileg nem volt beleszámolva a dologba, mivel tervei szerint aznap Pesten ebédelt volna, épp ezért főztem olyasmit, amit Ő nem szeret -mégis úgy alakult, hogy itthon maradt, és becsületére legyen mondva, magához vett fél tányérnyit. Én viszont kénytelen voltam háromszor is megpakolni a tányéromat.
 Így aztán épp maradt még egy kis adag a doktornéninknek, aki épp délre futott be Mátét nézni, és épp úgy örült neki, mint én, mondván, az ő párja sem eszi a spenótot és a halat, ezért nem nagyon főzhet ilyesmit, pedig Ő de szeretné. Gyereknapoztunk hát mi ketten, a gyerekdoktornéni és én.

Vannak az ember életében szép pillanatok, amiket jó lenne teljes tökéletességében megőrizni: csodálatos tájak, a természet gyönyörű jelenségei, egy szeretett ember pillantása..... Nekem legalábbis számos ilyen van, aztán szép lassan mégis elhomályosulnak, bárhogy is kapaszkodnék beléjük.
 Az egyik leggyönyörűbb épp az, amit most éppen -immáron harmadszorra- élhetek át nap mint nap: pár hetes kisbabám arca, amikor jóllakottan befejezi a szopizást. A pocakja teli van, a szája szélén még ott egy csepp tejecske. Teljesen elernyed a karomban, a vonásai kisimulnak, és ha még nem is osztja szándékos mosolyait éberségében, most újabb és újabb kis mosolyokra húzódik a szájacskája, néha még egy nevetős gőgicsélés is kiszalad... Tökéletesen boldog.
 Ha csak ebből a pár percből állna az élet, megérné.

 Néha tényleg azt gondolom, nem vagyok teljesen normális. (Ejnye na, szépen kezdődik ez a karácsonyos témájú poszt!) 4-5 órát alszom éjjelente 3 felvonásban, napközben pedig 3 kisgyerkőc ugráltat kénye-kedve szerint, mégis jól érzem magam, sőt, boldognak. És tele vagyok -sajnos nagyrészt megvalósíthatatlan- főzőcskézős ötletekkel is. Na, teljesen lelőni azért engem sem lehet, ma is finomat ettünk, és nem dobozból, mert a rendelősdiből bizony heti 1-2 alkalom is sok nekem, de ezzel azért ki kell egyezzek, a túlélés kedvéért. A karácsony viszont sokkal visszafogottabb lesz, mint ahogy a vágyaimban él. A hófehér, hópihékkel díszített karácsonyi tortáról már lemondtam. A sütikínálat is szerény lesz. (Hé, azért ne örüljetek, zsírpárnácskák, ahhoz épp elég, hogy tőletek ne tudjak megszabadulni! Hüpp-hüpp.) A szokásos narancsos kacsát pedig apa készíti.
 Gondoltam, mégis viruálisan papírra vetem így az ünnep előtt terveimet -jobb híján most saját kép nélkül, ha sikerül, később majd pótlom-, hiszen aki most keresgél, annak a karácsony után már nem sokat segít egy bármilyen csilivilire sikeredett bejegyzés sem.

 Először is a mézeskalács. Van nekem egy pompás kis receptem, néhány évvel ezelőtt a Nők Lapjában jelent meg egy csodaszép mézesekkel teli cikk: az alkotójuk magvakkal díszítette őket, de nem ám amolyan "ide szórok egy kis tökmagot, oda egy kis napraforgót", hanem minden kis mag pontosan a helyére volt illesztve -a szezámmag is!-, és ebből állt össze a kép, angyalkák, jászol, három királyok és minden, mi szem-szájnak ingere. Egyszer a gyerekek születése előtt utánacsináltam ezt a díszítést, mézesenként negyed óra minimum, de álomszép volt. Azóta erre időt nem tudtam lopni, így hát csak hagyományosan, cukormázzal cirkalmazom, viszont a tésztareceptet semmire el nem cserélném. Ha a fára készül a mézes, tehát lényeges, hogy tartsa a formáját, ne duzzadjon hatalmasra, eldeformálva a gondosan kivágott alakokat, és ontson olyan illatot, ami a fenyőével együtt már önmagában karácsonyt képes varázsolni, akkor ez a recept tökéletes választás. Megpuhulni nem fog, de mindössze pár órát kell néhány meghámozott almagerezddel együtt töltenie egy lezárt dobozban, és máris puha, ráadásul almás-mézes illatú lesz.

 Íme a recept:

Mézesbábok a karácsonyfára

 1 kiló jó minőségű lisztből két bögrényit félreteszünk a gyúráshoz, a többit átszitáljuk 33 deka porcukorral, 2 teáskanál szódabikarbónával. 5 deka vajat elmorzsolunk benne. Ezután jöhet egy zacskó mézeskalácsfűszer, 2 egész tojás, két sárgája, és 35-40 deka sötét színű virágméz. Ezután jöhet a gyúrás, amiben a legszebb, hogy amikor már kezd összeállni, hirtelen ragadós lesz -erre írta anno a cikk, hogy ekkor el lehet kezdeni imádkozni a mézesbábosok védőszentjéhez, s ha kitartóak vagyunk, megtörténik a csoda: pár percnyi ragacsmaszmókolás után végre elválik majd a tészta a kezünktől, és ekkor van készen! Felhasználás előtt legalább egy éjszakát hűtőben kell tárolni, de egy hétig is felhasználható, sőt fagyasztható.
 Ebből az adagból persze komoly mennyiség lesz, én a felét szoktam venni. A sütésnél ügyelni kell arra, hogy pár perc alatt kész van, és bár eleinte úgy tűnik, nem nagyon barnul, de nagyon kell rá figyelni, mert aztán egyik pillanatról a másikra szép barna lesz, és épp csak fél percnyi odanemnézés kell hozzá, hgy csúnya barna legyen. Ezért én kiszaggatom mindet előre, és a sütésnél már csak a sütésre koncentrálok, meg arra, hogy leszedjem a tepsiről, ami elkészült, és felpakoljam a nyerseket. Nem árt alá sütőpapír sem, mert könnyen szoros barátságot köt a tepsivel.
 Nekem mindig nagy bánatom volt, hogy annyira kicsi a választék kiszúró formákban, mígnem katonpapírra megrajzolgattam, milyen formákra vágyom, és higgyétek el, éles késsel pikk-pakk bármi kivágható a tésztából -így lehetnek a szokásos karika-szív-karácsonyfa formácskák mellett angyalkáink, meg barik, csikók, Máriák....

 A következő, amit nem szívesen hagynék ki, a "Nürnberger Lebkuchen", vagy másik nevén "Elisenlebkuchen", azaz nürnbergi mézeskalács, bár mézhez semmi köze, nevezhetnénk inkább puszedlinek. Ránézésre nem annyira csábító nagy lapos korong, de aki szereti az édeset, aligha tudna neki ellenállni, ha egyszer kóstolta. Ehhez két receptet is írok, az elsőt tavaly sütöttem, nagyon finom volt, de még nem tökéletes, ezért cicázok a második, liszt nélküli változattal, lehet, ebben az évben azt próbálom ki.

Nürnberger Lebkuchen -a kipróbált

 3 tojást 200 g cukorral habosra keverünk, majd negyed csomag mézesfűszer és ugyanannyi fahéj elegyével, 150 g darált mandulával, 250 g liszttel, 50 g kandírozott narancshéjjal (Orangeat) és 50 g kandírozott citromhéjjal (Zitronat) tésztává dolgozzuk. Sütőpapírra (ha van, sütőostyára, de nekem ilyet évek óta nem sikerül beszereznem) 2-2 teáskanálnyi tésztából halmokat rakunk, 210 fokon 12 percig sütjük. Még forrón megkenjük 1 evőkanál cukorból és egy evőkanál vízből készített sziruppal.

Nürnberger Lebkuchen -az új

  A metódus ugyanez, a következő hozzávalókkal: 3 tojás, 240 g cukor, 120 g mogyoró durván megdarálva és 120 g finomra őrölve, 25 g durvára vágott dióbél, 50 g Orangeat és 50 g Zitronat, fél mézessütifűszer és ugyanannyi fahéj, fél narancs és citrom reszelt héja.
 Sütés előtt egy napot pihentetni kell, és a recept szerint ez golyókká formálható, így kell tepsire rakni, egymástól jó távol, hiszen szétterülnek.
 Puncsmáz kerül rá: 2 evőkanál rum, 2 evőkanál vörösbor és 130 g porcukor elegye, amibe még melegen mártogatjuk.
 Azt írja, 10 nap állás után a legjobb. Ha valaki ilyen sokáig kibírja, majd mesélje el, igaz-e!

 Na és ha karácsony, elkerülhetetlenül lesz gyümölcskenyér is. Szeretném egyszer majd megsütni az igazi szász stollent, de ebben az évben valósznűleg a gyúrást kihagyom és maradok a bevált, egyszerű püspökkenyér-alapnál, íme:

Gyümölcskenyér

 6 tojás kemény habbá vert fehérjébe 20 deka porcukrot keverünk. Óvatosan beleforgatunk 10 deka lisztet, 1 teáskanál fahéjat és 1 teáskanál mézesfűszert. Ezután pedig mehet bele a rengeteg finomság, mégpedig brutális mennyiségben, mert úgy az igazi: mazsola, darabolt dió-, mogyoró, mandulabél, darabolt csoki és kandírozott narancshéj, citromhéj, áfonya, meggy, aszalt szilva, füge, ananász.... Minden, ami jó! Őzgerincformában süljön lassú tűzön, és csak kihűlve szeleteljük.

 És végezetül kinéztem még két nagyon gyors édességet Stahl Judit új könyvéből, reméljük, beválnak:

Kókuszos golyók

 15 deka kókuszreszeléket, 15 deka tubusos sűrített tejet, 10 deka puha vajat, 1 narancs reszelt héját és 1 evőkanál rumot összegyúrunk, majd 5 percre mélyhűtőbe tesszük, hogy formálható legyen. Vizes kézzel golyócskákat gyúrunk, majd újabb 10 percre irány a mélyhűtő. Végül 2 deka kakaóporban meghengergetjük és tálalásig hűtőben tartjuk.

Fehércsokis-mogyorós kosarak

 5 deka megpirított, darált mogyorót, 12,5 deka lisztet, csipet sót, 5 deka puha vajat, 2 csapott evőkanál cukrot és 1 tojást tésztává gyúrunk. 24 gombóccá gyúrjuk, 6 cm átmérőjű körökké lapítjuk és kibéleljük vele a minimuffin formákat, 15-18 perc alatt 180 fokon megsütjük. 20 deka fehércsokit és 5 deka vajat 1,5 deci tejszínben felolvasztunk, ha megdermed, a formákba kanalazzuk.

 Ennyi a biztos. Csak sajnos az ünnep közeledtével újabb és újabb felfedezéseket teszek nálam sokkal kiválóbb bloggertársaimnál, a Macikonyhán például szembejött velem az olyannyira imádott "Zimtsterne" (Fahéjas csillag) receptje, Fakanálnál adventi répatorta, Piszkénél aszalt sárgabarackos gombóckák, és tudom, ez napról napra csak "rosszabb" lesz. Sütögetésileg kénytelen leszek meghosszabbítani a karácsonyt -de hát a zord-hideg-ünneputáni-kicsitdepis időszakban ez nem is olyan nagy baj. (Zsírpárnácskák, ne vigyorogjatok. Naaaaa!)

 Mióta gasztroblogokat olvasok, okosodom én is... Amit én főzögetek, írogatok, csak főzőblognak hívom, hiszen nem szabályosan készítem az étkeket, minden, amit csinálok, kicsit átalakított, magyarított változat. Csípek innen, csípek onnan -és közben vágyom arra, hogy megtanuljam, hogyan csinálják az IGAZIT. Végigjárnám Olaszországot, és minden pastát, rizottót megkóstolnék. Fogalmam sincs, milyen a jó minőségű, tökéletesen elkészített herkentyűk íze, mert én még csak a zacskós apraját ismerem. És még hosszan sorolhatnám....
 Aki tehát a cím alapján igazi piláfot vár, nehogy csalódjon: sosem ettem még piláfot, úgyhogy fogalmam sincs, milyen az igazi. Akár ilyen is lehet, de kicsi a valószínűsége. Ez egy régi recept a nlcafé-ról, ott ezen a néven szerepelt, és mióta főzöm, rajta is ragadt ez a név. A lényeg: piláf vagy nem, a joghurt, fahéj és citrom házassága a hússal annyira finom, hogy újra és újra meg kell főznöm!

Csirkés piláf

 Jómagam buzgó teaivó vagyok gimnazista korom óta. A koleszban félliteres bögréből hörpöltem a teácskámat reggel-délben-este, mígnem egy barátném megjegyezte, gömbölyded formám talán épp annak a horribilis mennyiségű cukornak köszönhetem, amit vele együtt magamévá teszek. Serdülő lelkemre komolyan hatott az intés, és kapott útilaput a cukor. Ekkor jött azonban a megvilágosodás: jól megcukrozva-citromozva sokminden ihatóvá szelídül, de üresen csak a jó tea a finom. A filterekbe zárt tealevél-törmelék, amit a legtöbb cég árul, bizony még jóindulattal is alig nevezhető teának.
 Pestre kerülve boldogan fedeztem fel a kis teaházak és -boltok kínálatát. Egy apró gondom van csupán: jó teát inni egyfajta szertartás számomra. Gondosan kell elkészíteni, ne ázzon se kevesebbet, se többet, és úgy jó inni, ha az ember megadja a módját: csendben, kényelmesen, élvezve az ízt. Olyan, mint a komolyzene: figyelni kell rá, nem lehet csak úgy háttérzeneként hallgatni -nekem legalábbis nem megy. Ezt azonban a növekvő gyereklétszám egyre kevésbé teszi lehetővé. Így a sok finom teám ott csücsül a fémbobozokban, a megfelelő alkalmakra várva, amik csak ritkán következnek be, én pedig ismét hörpölök, gagyit ezekután már soha, de jobb híján hétköznapit: vagyis gyümölcsteát. Ami valójában nem tea.... De finom akkor is, ha kicsit tovább ázik a kelleténél, akkor is, ha kihűlt, és a gyerkőcök is szívesen megisszák.
 És nagy örömömre most végre kicsit nagyobb lehetőségem lett válogatni is: nyílt ugyanis épp csak egy ugrásra tőlünk egy Müller drogéria, ahol pompás a teaválaszték, azt sem tudom, mit vegyek le a polcról. Elsőre sikerült egy gyógyteát kiválasztanom, ami fantasztikusan finom, de lufivá fúvódom tőle -ezt most szopizós malackámra tekintettel mellőzöm. Másodjára ezt hoztam haza: 3 nap alatt meg is ittam egy dobozzal. Filteres gyümölcsteák közül számomra abszolút dobogós. "Kleine Sünde" a Teekanne-tól, áfonya és vaníliaíz, mindkettő intenzív. Gyümölcsteakedvelők, feltétlenül tessék megkóstolni!

 Apukám a legkiválóbb hobbikertész, akit ismerek. Vicces ez a "hobbi" kifejezés, mert ugye nem tanulta a kertész mesterséget, hanem az évek tanították meg Neki, de sokkal  inkább a család friss zöldségekkel való ellátásán volt a hangsúly, mintsem a hobbin. Ám a kertje épp azért volt olyan gyönyörű, mert szerette és örömét lelte benne.
 Engem gyerekfejjel nem különösebben vonzott a kert, inkább csak a málnabokrok, az eperágyás, a gyümölcsfák..... Sose gondoltam volna, hogy felnőttként épp olyan elánnal túrom majd én is picike lakóparki kertünket és síránkozok, mért nem jutott benne hely legalább egy kicsi veteményesnek. Vannak viszont gyümölcsfáim, amik komoly három évükkel már adnak egy-két kilónyi kóstolót, közülük is legkedvesebb a sárgabarackfám, akit az éven egy vírusfertőzés miatt majdnem elvesztettünk. Ugyanazt a nagyszemű mézédes barackot termi, amit a szüleim kertjében álló hatalmas fa is adott, olyan mennyiségben, hogy barackot barackkal ehettünk. Abból késztette anyukám ezt az édességet, amit én évek óta jó minőségű barack híján almából sütök -de most már van remény, jövőre talán a saját fám megajándékoz újra alapanyaggal a barackos változathoz is!

Almacsinta

 Lisztből, tojásból, tejből, ásványvízből, olajból és csipet sóból a hagyományos módon palacsintatésztát keverek, majd liszttel addig sűrítem, míg olyasmi sűrű nem lesz, mint mondjuk egy piskótatészta. Egy tálkában porcukrot bőséges mennyiségű fahéjjal kikeverek. Néhány nagy almát megszabadítok a héjától, magházától, és feldarabolom -lehet nyolcadolni, tizenhatodolni, ízlés dolga, lényeg, hogy ha kisebb az alma, dominánsabb lesz a palacsinta mennyisége, az alma pedig puhábbra sül benne, ha viszont nagyobbra daraboljuk, akkor az alma dominál és csak félpuhára sül -én az utóbbit szeretem jobban, a párom az előbbit.
 Ezután az almákat jól megforgatom porcukorban, egy kanállal beletumkolom a tésztába és a kanál segítségével gyorsan bő forró olajba teszem őket, és mindkét oldalukat aranybarnára sütöm.
 Érdemes jó sokat csinálni belőle, mert egyszerűen nem lehet abbahagyni, lehet viszont jó betegre enni magunkat vele!

 Íme hát a köptető hatású gyógy-álsomlóim. Mert ugye ez sem igazi somlói galuska, csak valami hasonló, egyébként pedig piskótamaradékok -nálam ilyesmi is akad néha a fagyon- kiváló és gyors felhasználási módja.

"Gyógysomlói"

 Szükséges hozzá 4 tojásból piskóta: a hagyományos 4 tojás, 4 evőkanál liszt, 4 evőkanál cukor, esetleg csapott teáskanál sütőpor mellé én javaslok bele egy evőkanál olajat vagy olvasztott vajat, mert finomabb ez az étel, ha nem olyan száraz és levegős a tészta.
 3 tojássárgát elkeverek 6 dl tejjel és egy evőkanál liszttel, ízlés szerinti cukorral és krémmé főzöm. Amikor már nem forró, egy vaníliarúd kikapart belsejét vagy vanília esszenciát keverek hozzá. A piskóta felét apró darabokra tördelem és egy tál aljába teszem, megszórom 20 dkg darált dió vagy mogyoró és ízlés szerinti mennyiségű kristálycukor keverékének felével, és 20 dkg forró vízbe beáztatott, leszűrt mazsola felével, erre öntöm a krém felét. Ezt a műveletet még egyszer megismétlem.
 A csokis öntethez szintén 3 tojássárgája és egy evőkanál liszt szükséges, amit egy liter folyadékkal keverek el, fele-fele arányban tejjel és vízzel. Félreértés ne essék, a víz nem spórolás, tényleg így a finom! Kell még bele annyi kakaópor és cukor, hogy  Számodra ízletes legyen -én szinte keserűre kakaóznám, de most a gyerekek miatt inkább megálltam lágy kakaóíznél. Kevergetve krémet főzök belőle.
 Amikor minden kihűlt, kis tálkákban tálalom a piskótát, csokis öntettel bőven meglocsolva, keményre vert tejszínhabbal. A vaníliakrémes piskótának jót tesz, ha előtte fél napot áll a hűtőben. (Ha lehet, ne essetek abba a hibába, amibe én is csak 3évente egyszer szoktam, hogy -most éppen beteg gyerekekkel kombnált terhesség okozta-időhiány miatt bolti habspray-t veszek, mert brrr... sokat ront rajta!)

 Ha magyar konyháról van szó, nekem első menetben biztosan a gulyásleves vagy egy jó kis bográcsos birkapörkölt jut eszembe, de mindenképpen valami nehéz és tápláló étel. Furcsa is egy kicsit, hogy egészen közel hozzánk él egy olyan nép, akinek a nemzeti eledelei között az egyik "fő főétel" egy pite...

Quiche

25 dkg lisztből, 10-12 dkg vajból vagy margarinból, 1 tojás sárgájából csipetnyi sóval és 2-4 evőkanál hideg vízzel gyorsan pitetésztát gyúrok. (Aki első alkalommal csinálná: először a lisztet morzsolom el a vajjal, majd a többit hozzáadva gyorsan meggyúrom.) Hűtőben 1 órát pihentetem.

Ezután kibélelek a tésztával egy
piteformát, villával megszurkálom és 200 fokon 15 percig elősütöm -illenék nehezéket (valamilyen száraz hüvelyest) tenni rá, de mivel nekem ilyesmi ritkán van itthon, általában kihagyom és még sosem púposodott fel, legfeljebb egy icipicit.

Ezután megszórom 12 dkg sajttal (ezúttal füstölt sajtom volt), rámorzsolok 10 dkg juhtúrót, elosztok rajta 10 dkg feketeerdei sonkát és pár gombócnyi kiolvasztott, széttépkedett leveles spenótot, majd ráöntöm 2 dl tejszín, 2 tojás, só, bors, szerecsendió jól elhabart keverékét, és ismét megszórom 12 dkg sajttal -ami egyébként a valódi quiche-nél nem jellemző, de én így szeretem és kész. Ezután mehet vissza a sütőbe még 25-30 percre.

A quiche tésztája jó barátságban van a fagyasztóval, ezért én ennek az adagnak a négyszeresét szoktam begyúrni, így bármikor pillanatok alatt megsüthetem ezt a finomságot.
 Ezerféle feltéttel lehet quiche-t készíteni, sőt a tészta is színezhető-ízesíthető spenót- vagy paradicsompürével. Ajánlom ezt a változatot: nagyon-nagyon finom!